Bár az elmúlt évtizedben robbanásszerűen nőtt az elektromos rásegítéses kerékpárok népszerűsége, sokan még nincsenek tisztában vele, hogyan is működnek ezek a bringák, mit takar pedelec-elnevezés, mennyivel haladta már túl a technikai fejlődés a régi, segédmotorkerékpárhoz hasonló elven működő e-bike-okat.
E-bike vagy pedelec?
Aki esetleg nem találkozott még korszerű e-bike-okkal, fontos tudni, hogy az úgynevezett pedelecek „csak” besegítenek a hajtásba, csak akkor működik a maximum 250 Watt névleges teljesítményű elektromotor is, ha tekerjük a pedált. A nyomatékszenzoros pedelecek érzékelik a beleadott erőt, fordulatszámot, gyorsulást (lassulást) és a sebességet, majd a kiválasztott üzemmód szerint az elektromotor belead még további Wattokat a hajtásba. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy úgy érezzük, mintha teljesen saját erőből hajtanánk a bringát, csak éppen erősebbek lennénk, gyorsabbak, és ennek köszönhetően nagyobb távolságokat tudunk leküzdeni. A sportolás élménye azonban teljes mértékben megmarad! Azok, akik esetleg félnek kicsit a motorerőtől, nyugodjanak meg, ha megállítjuk a lábunkat, egy pedelec kerékpáron nem tud működni a motor és nem tud megindulni „magától”. A rásegítés pedig maximum 25 km/h-ig működik.
Minden pedelec e-bike, de nem minden e-bike pedelec:
Az e-bike kifejezést gyűjtőnévként minden elektromotorral felszerelt kerékpárra használjuk, ezek közé tartoznak a már idejét múlt közlekedési eszközök is, ahol gombot kellett nyomogatni, vagy „gázkart” húzogatni a motor működtetésére. Ezek nem pedelecek és napjaink kerékpáriparában már nem is erőltetik ezt a vonalat. Olcsóbb előállítási költsége miatt Ázsiában még eladhatók ezek a bringák. Valamennyire igaz ez a pedálszenzoros pedelecekre is, ahol a hajtókar forgásának megfelelően működik a rásegítés. A pedálszenzoros pedelecek hasonlóan az elavultabb e-bike-ok táborát erősítik, közlekedési célra alkalmasak, de túrázás közben nem adnak a nyomatékszenzoros bringákhoz hasonló élményt, sportolásra pedig alkalmatlanok. Európában végül a nyomatékszenzoros pedelecek terjedtek el, és a fejlesztések is főleg ebben az irányban történnek. Gyakorlatilag ma már a köznyelvben egyet jelent az e-bike és a pedelec. Ha kimondjuk, hogy e-bike, a legtöbb országban mindenki a nyomatékszenzoros pedelecekre gondol és a hétköznapi szóhasználatban az e-bike uralkodik.
Ha valaki először ül fel e-bike-ra (pedelecre), az első, ami feltűnik majd, hogy ezek a bringák gyakorlatilag teljes mértékben hagyományos kerékpárként viselkednek. Egy ilyen gép nyergében mindenki megtapasztalhatja, hogy milyen érzés úgy felmenni az emelkedőkön, hogy nem okoz gondot a feljutás. Eközben akár teljes erőből vagy kisebb intenzitással is terhelhetjük a pedált, a kijelzőn nyomógombbal kiválasztható üzemmódtól függően.
A nyomatékszenzoros pedeleceken választható üzemmód általában négyféle:
- kikapcsolt rásegítés (Off): ebben az esetben nem segít be a hajtásba az elektromotor, lejtőn, vagy haladósabb sík szakaszokon érdemes ezt választani, amikor egyébként is tudunk haladni 25 km/h-val vagy gyorsabban. (A pedeleceknél 25 km/h-ig működik az elektromos rásegítés, az úgynevezett S-pedelec kategóriánál 40 km/h-ig, de utóbbinál egyes országokban már eltérő jogszabályok vonatkoznak.)
- Mérsékelt, avagy gazdaságos rásegítés (ECO): ez az üzemmód nemcsak az akkumulátor számára gazdaságos (bár ECO-módban valóban akár 150 kilométert is képes megtenni a kerékpár), hanem a kerékpározás érzéséből is a lehető legtöbbet megtartja. Gyakorlatilag észrevehetetlen, hogy az általunk leadott erő mellett még dolgozik plusz 50-100 Watt, amikor szükséges.
- Túra/Sport üzemmód: Ez a legtöbb pedelec kerékpár programozása szerint már egy markáns rásegítést jelent, nem hagy cserben az elektromotor akkor sem, ha kemény emelkedőre kell feltekerni. Az általunk leadott erővel együtt szinte olyan gyorsak leszünk felfelé, mint egy kerékpárversenyző.
- Turbo/Boost: A „széles mosoly üzemmód”, ebben a zónában maximális rásegítést ad a kerékpár. Tulajdonképpen csak a legmeredekebb emelkedőkön érdemes bekapcsolni, ha másképpen nem tudunk lépést tartani a többiekkel, de ilyenkor már inkább a motor erejét érezzük, mint a saját lábunkét. Persze – ahogy egyik másik üzemmódban sem – ilyenkor se halad a kerékpár tekerés nélkül.
Mivel a pedelec kerékpárok automatikusan segítenek be a pedálozásba, végig meghagyják az érzést, hogy saját erőből hajtjuk a bringát! A túrák során kiderül, hogy például családdal kimondottan más így bringázni, hiszen kiegyenlítődnek az erőkülönbségek az emelkedőkön. Ha egy nagyobb társaság kerekedik fel túrázni, akkor is nagy segítség a pedelec-hajtás, hiszen a fizikális különbségek hamar kiütköznek: valaki még vígan pörget az emelkedőn, miközben mások már azon gondolkoznak, hogy leszállnak a kerékpárról. Az e-bike megoldja a dolgot. Idősebb túrázóknak fizikai kondíciójuk miatt jelenthetnek esetleg leküzdhetetlen kihívást a meredek emelkedők, ezért a pedelecek új perspektívákat nyitnak meg a szabadidő eltöltésében.
A pedelecek már a legtöbb eddig is létező kerékpár kategóriában elterjedtek, a városi- és túrabringák, a mountain bike-ok és az országúti gépek világában is találkozhatunk elektromos rásegítéses modellekkel. A fejlesztések jelenleg két fő irányban haladnak, egyrészt minél inkább „észrevehetetlen” maradjon a külső szem számára, hogy e-bike-ot lát, a motoregység és az akkumulátor minél inkább belesimuljon egy hagyományos kerékpár vonalaiba, továbbá minél könnyebb maradjon a kerékpár. A másik oldalon mégis megpróbálják a gyártók minél jobban növelni az akkumulátorok kapacitását, hogy minél jobban megnőjön az egy töltéssel megtehető kilométerek száma. Illetve az akkumulátorok töltési idejét is próbálják csökkenteni.