Az elsősorban közlekedési célra szánt, pedálszenzoros e-bike-ok vásárlását, valamint a korszerűbb nyomatékszenzoros pedelecek elterjedését is előmozdíthatja majd a november 23-ától élesedő Pedelec 2020 pályázat, aminek keretében a folyamatos munkaviszonnyal rendelkező, Magyarországon élő magánszemélyek kaphatnak támogatást elektromos rásegítéses kerékpárok vásárlására, munkába járási céllal.

A pályázat lebonyolítását az IFKA végzi, honlapjukra folyamatosan kerülnek fel a szükséges információk: https://kerekpar2020.elektromobilitas.ifka.hu

Milyen kerékpárokra érvényes a pályázat és mennyi lehet a támogatási összeg?

A program keretében kizárólag a pályázati portálra felkerülő „Regisztrált kereskedők listáján” szereplő, kereskedőktől beszerzett, az előírt műszaki követelményeknek megfelelő elektromos rásegítésű, úgynevezett pedelec kerékpár beszerzéséhez nyújtható vissza nem térítendő támogatás.

Pedálszenzoros hajtási rendszerrel felszerelt elektromos rásegítésű kerékpárok esetén a támogatás maximális mértéke a beszerzés időpontjában érvényes maximum bruttó 400.000 Ft-os eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 90.000 forint. 


Nyomatékszenzoros hajtási rendszerrel felszerelt elektromos rásegítésű kerékpárok esetén a támogatás maximális mértéke a beszerzés időpontjában érvényes maximum bruttó 900.000 Ft-os eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 150.000 forint. 


Mit takar a „pedelec”, valamint a „pedálszenzoros” és „nyomatékszenzoros” kifejezés? 

Pedelec rendszerű, azaz kizárólag tekerés közben, automatikus elektromos rásegítéssel működő kerékpárokról. Ezeknél a kerékpároknál csak akkor segít a kisteljesítményű elektromotor, ha hajtjuk a bringát, a láb megállásakor a motor is leáll. Szintén fontos, hogy az európai szabvány szerint 25 km/h fölött elveszi az automatika a rásegítést. (Nem gázkarral, vagy nyomógombbal működtetjük az elektromotort.)

Ahogy a kiírásból is kiderül, a pedálszenzoros a pedelec kerékpárok olcsóbb változata. Röviden és egyszerűen úgy írhatjuk le működését, hogy a pedál mozgásától függően adja a rásegítést az elektromotor, a rendszer nem képes elemezni a helyzetet, vagy rásegít különböző erősséggel, vagy nem.

A modernebb, minőségi pedelecek, melyek már szabadidős-, túra- és sport célokra is alkalmasak, nyomatékszenzorral működnek, vagyis a rendszer pontosan érzékeli, hogy milyen erővel, milyen pedálfordulattal tekerünk adott sebességnél. Utóbbiak alapján elemezi a szituációt és pontosan annyit segít az elektromotor, amennyi adott helyzetben szükséges. Például megindulásnál, hegymenetben kicsit többet segít a motor, síkon pörgetve kevesebbet. A kifinomultabb rendszereknél már alig érezhető, mikor lép be a hajtásba az elektromotor és mikor kapcsol ki. Tekerés közben úgy érezhetjük, mintha saját erőből hajtanánk, csak sokkal jobb kondícióban lennénk.

Részletesebb műszaki követelmények a pályázati kiírásban:

A kiírás szerinti támogatást kizárólag az EN 15194:2017 (MSZEN 15194:2018) szabványnak megfelelő, 250 W vagy annál kisebb legnagyobb folyamatos névleges teljesítményű, elektromos segédmotorral felszerelt, pedálhajtású, legalább 26” (összecsukható kerékpár esetén legalább 16”) kerékméretű kerékpárokra lehet igényelni, amelyeknél a motor kikapcsolódik, ha a kerékpáros nem folytatja tovább a pedálok hajtását, illetve teljesítménye a jármű sebességének növekedésével fokozatosan csökken, majd mielőtt elérné́ a 25 km/h sebességet, a motor leáll. 

További műszaki követelmények: 

  • kerékpár maximális tömege: 30 kg; 
  • külső gumi maximális szélessége: 60 mm; 
  • kerékpáron gázkar nem lehet; 
  • akkumulátor nem tartalmazhat ólmot. 
  • A támogatás kizárólag új elektromos rásegítésű kerékpárra igényelhető. 

Mennyibe kerülnek ezek a kerékpárok?

A hazai kereskedelmi forgalomban nagyságrendileg félmillió forintnál húzható meg a határ, a pedálszenzoros kerékpárok általában ennél olcsóbbak, a fejlettebb, nyomatékszenzoros pedelec kerékpárok pedig nagyjából félmillió forint körül kezdődnek. Minőségi túra/városi felszereltséggel, vagy mountain bike változatban inkább minimum 7-800 000 forintba kerül egy megbízható márka modellje. Ebből is látszik, hogy a pályázati konstrukció valóban inkább a közlekedési célra használható, olcsóbb e-bike-ok vásárlását ösztönözheti, hiszen a milliós (illetve 900 000 forintnál drágább) sport felhasználási célú kerékpárokra már nem igényelhető támogatás. 

A támogatással beszerezhető elektromos rásegítésű kerékpár darabszáma maximum 1 db, személyenként legfeljebb 1 db pályázat nyújtható be.A támogatást a Támogató az elszámolás jóváhagyását követően – a Kedvezményezett és a regisztrált Kereskedő között megkötött Engedményezési szerződés alapján – a regisztrált Kereskedő részére folyósítja.

Kik pályázhatnak?

Jogosult pályázatot benyújtani az a természetes személy, aki 

  • rendelkezik lakcímkártyával igazoltan érvényes magyarországi lakóhellyel (állandó lakóhellyel és/vagy ideiglenes tartózkodási hellyel) 
  • rendelkezik magyar adóazonosító jellel 
  • a pályázat benyújtásától számítottan visszamenőleg legalább 3 hónapos folyamatos munkaviszonnyal rendelkezik, illetve jövedelemigazolást tud bemutatni. 

Mikor lehet pályázni? 

A pályázatok benyújtására szakaszosan, a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig van lehetőség, az első szakasz a terv szerint 2020. november 23-án indul, és a pályázat 2021. október 29-én zárulhat.  A nem megfelelő időszakban benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül. 

További hasznos információk:

A pályázat benyújtását követően saját felelősségre az elektromos rásegítésű kerékpár beszerzése megkezdhető (azaz megrendelhető, adásvételi szerződés köthető és a beszerzési eljárásának megindításához szükséges, a megrendelő által a kereskedő részére előleg fizethető), de az elektromos rásegítésű kerékpár nem vehető át a Támogatói Okirat hatályba lépése előtt. Az elektromos rásegítésű kerékpár végszámla szerinti teljes vételár összegének kiegyenlítése a Kedvezményezett által kizárólag a Támogatói Okirat hatályba lépését követően történhet meg. A Támogatói Okirat kereskedő általi befogadásával a végszámla kiállítható. A végszámla fizetendő összege minimum a támogatás összege.

Pályázat a pályázati portálon (https://kerekpar2020.elektromobilitas.ifka.hu) keresztül nyújtható be, ügyfélkapus azonosítást követően az adatlapok kitöltésével, és a szkennelt dokumentumok csatolásával. 

X