Nyílnak a virágok, nyit az ország, a kerékpár és az e-bike nyergében azonban nem a tavaszi szellők diktálják, hogy mire érdemes odafigyelnünk a pandémiás helyzet legfrissebb szakaszában.
A szabadidős célú kerékpározást eddig sem korlátozták különösebben, nincs is miért, hiszen egyedül, családostul, szűkebb baráti körben sportolva minimális kockázatot jelent a vírus terjedésére nézve. Amire eddig is figyelni kellett pedelec kerékpáron ülve is: a tömegek által látogatott turista-célpontok kerülése, a távolságtartás, valamint a maszkviselés, ha túra közben megállunk meglátogatni különböző nevezetességeket, ahol mások is összegyűlnek.
Amit nem csak pandémiás helyzetben kell betartani: Ne induljunk el sportolni, ha betegség jeleit észleljük. Bármilyen szokatlan gyengeség, rosszullét esetén inkább pihenjünk, hiszen ha egy megbetegedéssel egyidőben a sportolással, tekeréssel is terheljük szervezetünk, annak súlyos – a covid esetében végzetes – következményei is lehetnek.
Az oltás kockázati tényező sportolás esetén! Idén tavasszal sokan kapják meg a különböző oltásokat, melyek az első napokban gyengítik a szervezetünk, többeknél lázzal, rosszulléttel jár. Ilyenkor is ugyanúgy igaz, hogy ne sportoljunk, amíg újra nem érezzük 100%-osnak magunk (plusz 1-2 nap), és ezután is csak fokozatosan terheljük a testünk!
Ne gondoljuk, hogy amennyiben pénteken veszélyt jelentett a vírus, szombaton már nem, és gombnyomásra ugyanúgy folytatódhat minden, mintha tavaly év elején lennénk és nem történt volna semmi. Továbbra is kerüljük a tömeget és a pedelec túrák során legyünk óvatosak a cukrászdáknál, fagyizóknál! Figyeljünk továbbra is a maximális higiéniára!
Viselkedjünk kulturáltan az erdőben! A pandémiás helyzetben megtöbbszöröződött a kirándulók száma, teljesen mindegy, hogy milyen jármódról beszélünk. Mondjuk ki, nem alakult még ki és nem mélyült el az emberekben az etikett, hogyan kell viselkedni, ha ennyien vannak az erdőben, turistautakon. Azon túl, hogy próbáljuk minél kisebb mértékben terhelni a környezetet, viselkedjünk úgy bárkivel, ahogyan azt tőle is elvárnánk magunkkal szemben. Bringával különösen figyeljünk az erdőben gyerekekkel és kutyákkal túrázókra, de ez fordítva is igaz, aki gyalogosan halad egy ösvényen, számítson bringásokra és ha tudja, segítse a zavartalan haladásukat. A bringán pedig használjuk a kötelező tartozékot, a csengőt!